Internetdetektív

OS – A MÚOSZ Etikai Bizottságának állásfoglalása

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Közzétette: • 2008-10-20 • Rovat: SajtóközleményekLevél a szerkesztőnek
1 Kritikán aluli2 Elmegy3 Jobbacska4 Jó5 Kitűnő (Még nincs értékelve)

A MÚOSZ Etikai Bizottsága levelet kapott egy magyar állampolgártól, aki felhívja a figyelmünket Tóta W Árpád: “A zsidó álma” című írására, amely az Index portálon olvasható. Idézünk a leveléből: Zsidó származású lévén mélységesen megalázott, ugyanakkor fokozott félelmet ébreszt bennem, hogy a gazdasági válság miatt felelőssé teszi a zsidóságot, ezzel is katalizátorként erősíti az antiszemitizmus terjedését, ami a mai politikai és társadalmi közegben különösen veszélyes és üldözendő (…).

A MÚOSZ Etikai Bizottsága osztozik a magyar állampolgár – és mások – felháborodásában, elhatárolódik mind az írás mondanivalójától, a stílusától, mind a szerzőtől és az internetes portál szerkesztőitől, akik ennek a felháborító írásnak nyilvánosságot biztosítottak. Határozott véleményünk, hogy a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának egymáshoz való viszonyának súlyos torzulását tükrözi ez az írás éppen úgy, mint az – a Magyar Hírlapban megjelent -, amelyet mottóként idéz, és amelynek – egyesek véleménye szerint -, a paródiájaként jelent meg.

Napjainkban a sajtószabadsággal, a nyilvánossággal visszaélők szívesen hivatkoznak az Alkotmánybíróság határozatára, amely a véleménynyilvánításnak fokozott védelmet biztosít egyéb szabadságjogok érvényesítése mellett.
Alkotmányunk 61.§.(1) bekezdéséhez fűzött indokolásában ezt olvashatjuk: Bárki gondolatainak, meggyőződésének megfelelően véleményt formálhat a külvilág történéseiről, és ennek megfelelő keretek között hangot is adhat. Majd a továbbiakban A sajtó szabadsága egyúttal a cenzúra tilalmát is jelenti, de magában hordozza a vélemény
kinyilvánításáért való felelősség vállalásának szükségességét is. (…)

Véleményünk szerint nincs olyan újságírói műfaj, amelyben a vélemény kinyilvánításáért való felelősség lehetővé tenné az inkriminált írásokban kifejtetteket.

Az Alkotmánybíróság emelt szintű védelme a véleményekre vonatkozik, nem a rasszista gyűlölködésre, nem a becsületsértésre, nem a vallási meggyőződés bemocskolására, nem a személyiségi jogok súlyos sérelmére, nem a trágárságra, a gusztustalanság elszabadulására. Ezek ugyanis nem vélemények, hanem bűncselekmények, a közerkölcs, a szakmai etika megsértései. Megállapítjuk, hogy az írások esetében joggal merül fel az Újságíró Etikai Kódex és a Közös Etikai Alapelvek megsértésének alapos gyanúja.

A felháborító írások szerzői nem tagjai a MÚOSZ-nak, ezért etikai vétségüket szankcionálni, nincs lehetőségünk. Elítélni, állást foglalni kultúrálatlanságukért, hangvételükért azonban van módunk, és mint a Magyar Köztársaság törvénytisztelő, az alkotmányos szabadságjogokhoz ragaszkodó polgárai, tiltakozunk a kifogásolt tartalom és stílus terjedése ellen, és érdeklődve várjuk, milyen hivatalos intézkedések születnek a demokráciánkat veszélyeztető gyakorlat terjedésének megakadályozása érdekében.

A MÚOSZ Etikai Bizottsága

A teljes szöveg: http://muosz.hu/cikk.php?page=bizottsagok&id=1697&fo=8&iid=5
Kiadó: Magyar Újságírók Országos Szövetsége MUOSZ

Share

Témába vág(nak) még:

Címkék: ,

Szólj hozzá

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.